Embernek maradni, a leghevesebb viták közben is... ez volt az egyik legszebb tapasztalat. A nickek mögött emberek vagyunk, érzésekkel, indulatokkal, érzékenységekkel. Versekről is, de erről a szép népdalról is többször szó esett köztünk, amikor a viták vihara kissé csendesült...
INDULJ EL EGY ÚTON...
Szeretlek édesem, de ne mondd senkinek,
míg a templom földjén össze nem esketnek.
Szeretlek szeretlek, mint a lágy kenyeret,
sóhajtok én Érted egy nap százezeret.
Nem csak százezeret, ezernyi ezeret,
nem csak százezeret, ezernyi ezeret.
Gondolod édesem, hogy megéjsz te velem,
hacca jobb kezedet, fogjunk kezet ketten.
Gondolod édesem, hogy meg nem élsz vélem,
hacca bal kezedet, búcsúzzál el tőlem.
Te fogj el egy úton, én es egy másikon,
hogy egymást találjuk, egymásnak se szóljunk.
Minden azt gondolja, haragosok vagyunk,
minden azt gondolja, haragosok vagyunk.
Írd fel babám, írd fel kalányod nyelire,
mikor eléveszed hadd jussak eszedbe.
Arról sem egyébről, csak a szeretetről,
arról sem egyébről, csak a szeretetről.
Könnyebb kősziklának lágy viasszá válni,
mint két édes szívnek egymástól megválni.
Az bajom van véled, sír a szívem érted,
sír a szívem érted, majd meghalok érted.
Indulj el egy úton, én is egy másikon,
hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát, mit fog az mondani,
azt fogja gondolni, idegenek vagyunk.
Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk,
ahol összegyűlünk, ketten ölelkezünk.
